Ez év februárjában debütált a Woody Allen gyermekmolesztálási botrányáról készült Allen kontra Farrow című négy órás dokumentumfilmsorozat az HBO gondozásában. A minisorozat csakúgy, mint a 2019-ben kiadott Neverland elhagyása hatásvadász felépítése és egyoldalú történetvezetése miatt nagy port kavart. A MeToo kampány iránti érdeklődést meglovagolva az HBO nevetve zsebeli be a streamingből befolyt hatalmas összegeket egy csaknem harminc éve elfeledett, mai napig tisztázatlan ügyért. Az Allen kontra Farrow vádaskodása egyetlen dologra késztetett – újranézni az elismert rendező, Woody Allen életművét.

Allen fogyasztható formában tálalja a new yorki értelmiség mindennapjait. Ő az, aki miatt joggal feltételezhettem gyerekként, hogy az elidegenedés általános vacsoratéma és hogy minden new yorki férfi legalább kétszer vált. Forgatókönyvei önéletrajzi ihletésűek, mondhatni filmre viszi a stand-up comedy műfaját.

A következőkben az utóbbi hetekben gyakran feltett kérdést járom körbe – no, nem tényfeltáró cikk formájában – vagyis: hogyan tekint Woody Allen a nőkre valójában?

Annie Hall (1977) - Annie

Habár a rendező saját bevallása szerint a pszichoanalízis lelkes híve, munkáiban is hivatkozik Freudra, gyakran tipizál. Talán legiismertebb női karraktere, mindenki Annieje (Annie Hall, 1977) a filmtörténet talán első Manic Pixie Dream Girlje, azaz az érzékeny lelkületű főhős álmainak megtestesülése. Annie egzaltált vidéki lány, egyszerre bájos és esetlen, ugyanakkor kellően céltudatos. Diane Keaton, Allen akkori élettársa és múzsája kétségkívül tökéletes alakítást nyújt.

Manhattan (1979) - Mary

A Manhattan (1979) című film több szempontból is korszakalkotó, sokan Woody Allen főművének tartják. Itt jelennek meg először azok a nőtípusok, amik elkerülhetetlenül ismétlődnek Allen későbbi műveiben: a naív diáklány és az értelmiségi kékharisnya. Tracy (Mariel Hemingway) a történet szerint mindössze 17 éves és rajong az Allen által megformált, jóval idősebb Isaacért. A kapcsolat meddőségére Allen már a nyitójelenetben rávilágít, majd a film során többször is hangsúlyozza, a viszony csupán időleges és Tracynek inkább „mindenféle kölyökkel” kellene randiznia. Az Allen kontra Farrowban nyilatkozik egy önmagát a karakterben felfedezni vélő elfeledett modell, akitől állítása szerint Allen hasonló szavakkal búcsúzott.
Párhuzam vonható még Tracy és a rendező jelenlegi felesége, két gyermekük anyja, Soon-Yi Previn között – hiszen Mia Farrow elmondása alapján a férfi és a tinilány pajzán fotósorozat által lelepleződő viszonyról is hasonlóan gondolkodott Allen annak idején. A történet középpontjában mégis Mary (Diane Keaton) áll, aki természetesen aktív feminista, előszeretettel fejteget egzisztenciális kérdéseket és hobbi szinten látogatja az analitikusát. És aki szerint Ingmar Bergman borzasztóan túlértékelt. A karakter esszenciáját a közte és Isaac között zajlódó párbeszéden keresztül könnyen meg lehet ragadni:

„Mary: Nézd csak, a Saturnus! A Saturnus a naptól számított hatodik bolygó. Hány holdját tudod név szerint felsorolni? Van a Mimas, a Titan, a Dione, meg a Hyperion, aztán a…
Isaac: Én egyet se tudok név szerint, de még soha nem is éreztem hiányát.”

A Meryl Streep által alakított Jill Allen csaknem egyetlen olyan, méhhel rendelkező karaktere, aki szülőképesnek bizonyult – de a történet szerint közös gyermeküket leszbikus élettársával neveli.

Hannah és nővérei (1986) - Hannah

A Mia Farrowval folytatott kapcsolata alatt évente bemutatott számos középszerű mozija közül kiemelkedő a Hannah és nővérei (1986), amit mind a közönség, mind a kritikusok remekül fogadtak. Mia (Hannah) szinte tündököl a szerepben, hiszen, mint oly sokszor, önmagát alakítja. Karaktere fárasztóan megértő és a végletekig unalmas, ám az egyetlen erkölcsi iránytűvel rendelkező, tiszta nőalak, aki távol marad a filmet átszövő ocsmány, vérfertőzéssel határos kapcsolati hálótól. Ezen a ponton valós életrajzi vonások is megjelennek, Hannah kitér rá, hogy egyszerű életre vágyik Connecticutban és népes családra (Mia Farrow számos saját és fogadott gyermekét connecticuti otthonában nevelte, a filmben két, feltételezhetően ázsiai származású gyermeke is van – csak úgy, mint a való életben), míg férje továbbra is tart az elköteleződéstől.

A Bűnök és vétkek (1989) címében és témájában is Dosztojevszkijre hajaz. Itt találkozhatunk először két visszatérő alakkal, a jelentéktelen, csupán biológiai funkciókat ellátó feleséggel (Miriam, Claire Bloom) és az Anjelica Huston által életre keltett labilis szeretővel Doloressel, akit végsősoron Judah (Martin Landau) - az elismert orvos, akivel a nézőnek gyötrődésében azonosulnia kellene - tulajdonképpen kivégeztet. Sokkal aggasztóbb a film egyik mellékszereplője, Jenny és a szintén Allen által megformált Cliff viszonya, mivel Jenny minden értelemben kislány, nagybátyja pedig az összes szabadidejét arra áldozza, hogy moziba vigye. Felmerül a kérdés, hogy Jenny valójában Dylannek, Allen és Farrow fogadott lányának, az állítólagos gyermekmolesztálás elszenvedőjének feleltethető-e meg, akivel, mint azt a dokumentumfilmből megtudhatjuk Woody ebben az időszakban „károsan sok időt töltött”. Ha a műveiben filmre vitt életrajzi elemek súlyát, helyét és pontosságát kellő komolysággal kezeljük, ez a mozzanat, ha bűncselekményre nem is – egészségtelen kötődési mintázatra egyértelműen utal.

A Férjek és feleségek 1992-ben a Woodyval szembeni vádak megfogalmazásának évében debütált (előbbi márciusra, utóbbi augusztusra tehető). Ez, ha más szempontból nem is, a zaklatási ügy miatt említésre méltó, hiszen nagyban befolyásolta Allen későbbi karrierét. Mia és Woody itt tűnnek fel a vásznon utoljára egy párként. A történetben három meghatározó női karakter: Sally, Judy és Rain jelenik meg. Sajnos mindegyikük beleillik egy-egy, ekkorra már elcsépelté vált, mindannyiunk által ismert Allen sémába, csakúgy, mint későbbi, klasszikussá ugyan nem váló, ám értékelhető filmjei (Éjfélkor Párizsban, a Match Point és a Blue Jasmine) hősnői.

Allen kontra Farrow (2021)

Mindent összevetve egyértelmű, hogy Allen visszatérő nőtípusaiban egyetlen közös vonás az, hogy az általában Woody Allen által megformált kisszerű férfi karakterekre, például Alvyre, Isaacre vagy épp Cliffre az egyenjogúság jegyében ezeknek a nőknek jóformán semmi szükségük nincs. A súlytalan férfi főhősök rendszerint világtalan ember módjára próbálnak kiutat keresni kusza szerelmi kapcsolataik útvesztőjéből - kevés sikerrel, míg az ugyancsak a rendező által kitalált női alakok módszeresen múlják felül őket az élet minden területén.

Allennek a másik nemhez való viszonyáról a fent említett filmek alapján elmondható, hogy majd minden esetben a férfi főhős alárendelt szerepet tölt be ihletőjével szemben. Woody Allan a kötődéselmélet négy fő típusa közül a bizalmatlan-elkerülők csoportjába tartozik. Hiszen vegyes érzelmekkel viseltetik a szoros kapcsolatok iránt, mély érzelmekre vágyik, ugyanakkor egy következő fázisban menekül előlük, bizonytalanságából adódó szorongását intellektualizálással és kivételes humorral igyekszik leplezni – ez utóbbit a nézők örömére.

A MeToo mozgalom harcos amazonjainak jóvoltából a rendező mára teljesen kiszorult Hollywoodból. New York szerelmesének legújabb filmje a Rifkini’s Festival (2020) már Spanyolországban került bemutatásra.

Korábbi tisztelői sorra kérnek elnézést, amiért vele dolgoztak, míg Mia Farrow által egyben tartott, színes etnikumú excsaládja vígan él az HBO-s gázsiból.