Az elmúlt évben a Netflix és az HBO kedvére tett a tinidrámák szerelmeseinek: 2020. januárjában érkezett hozzánk a Szexoktatás 2. évadja és az Eufória című sorozat is bővült két különkiadással. Ellenpontjuk, a Normális emberek - habár itthon kevéssé népszerű - annál inkább figyelemre méltó.

Az utóbbi években a streaming szolgáltatók nyugati példára történő rohamos térnyerésének köszönhetően hazánkban is – a Disney csatorna óta először – egységesedni látszik a kamaszok filmes ízlése. A következőkben azt járjuk körbe, hogy mik azok a témák, amik képernyő elé szögezik a karanténban rekedt zombi generációt a három, talán legsikeresebb tinisorozaton keresztül; terítéken a Szexoktatás, az Eufória és a Normális emberek.

Szexoktatás (2019)

A Szexoktatás 2019. decembere óta elérhető a magyar Netflix kínálatában. Ez idáig két évad látott napvilágot, de rendkívüli népszerűségének köszönhetően hamar berendelték a folytatást.

A sorozat egy szokványos brit gimnázium diákjainak életébe enged betekintést, jóllehet kicsit másképp, mint megszokhattuk. A történet szerint Otis Milburn (Asa Butterfield), habár még sosem szexelt - sőt, ahogy azt az első részből megtudhatjuk, magához nyúlni is képtelen - szexterapeutaként dolgozó anyjának hatására túlontúl felvilágosult, így közte és az iskola vadóca, Maeve Wiley (Emma Mackey) között különös üzleti kapcsolat szövődik: elhatározzák, szexterápiát indítanak az iskolában.

Majd minden rész képzelt, vagy valós ágyjelenettel indul. A sorozat néhol sablonos, néhol gondos részletességgel kidolgozott karaktereit kisebb-nagyobb szexuális problémáikon keresztül ismerhetjük meg, ami önmagában is zseniális koncepció – magával ragadja a többnyire tinédzserekből álló közönségét, hiszen szexelni mindenki szokott (vagy legalábbis szeretne). A karakterek széles skálán helyezehetők el, így a néző biztosan talál olyat, akivel képes azonosulni: a főhős közeli barátja Eric (Ncuti Gatwa) például meleg, szexuális beállítottságát kénytelen titkolni konzervatív családja előtt, de van biszexualitására ráébredő tinifiúnk, szivárványcsaládban felnövő diákelnökünk és (rögtön a harmadik epizódban) abortuszon áteső kamaszlányunk is.

A sorozat első évadja inkább a szexualitás kezdeti nehézségeire koncentrál, míg a másodikban nagyobb hangsúlyt kapnak az emberi kapcsolatok. A szülő-gyermek viszony is előtérbe kerül, amit eddig aligha ábrázoltak ilyen intelligens módon hasonló közönséget megcélzó produkcióban.

A 2. évad befejező epizódja úgy sejteti, hogy a folytatásban a két központi karakter esetleges románca kap majd főszerepet. Remélhetőleg ez nem megy majd a minőség rovására és nem egy újabb hollywoodi tündérmesébe torkollik az eddig a pontig remekül felépített sorozat.

IMDb: 8,3

Eufória (2019)

Az Eufória című izraeli mintára készült amerikai produkció 1. évadja szintén 2019-ben debütált az HBO-n. Alkotója, Sam Levinson nevéhez olyan vitatható munkák köthetők, mint a 2018-as Gyilkos nemzedék vagy az idén megjelent két fős kamaradráma, a Malcolm és Marie.

A Szexoktatáshoz hasonlóan színes szereplőgárdával dolgozik, bár már-már karikaturisztikus képregényhősöket vonultat fel. A Zendeya által alakított bipoláris exdrogfüggő, Rue elbeszélése alapján ismerhetjük meg (csakhogy néhány fontosabb szereplőt említsünk) a transzszexuális Julest (Hunter Schafer), a bántalmazó Nate-et (Jacob Elordi) és bántalmazottját, Maddyt (Alexa Demie), de emellett feltűnnek aggódó, vagy éppen hasonlóan elfajzott szülők, dealerek és – bár legritkább esetben – átlagos tinédzserek is.

A sorozat három központi témája, a drog, a szex és az erőszak minden esetben végletesen túlzó, sok helyen erőltetett, rémisztő módon jelenik meg, hamis képet festve korunk tinédzsereiről. Hősei a valóságtól elrugaszkodott, dopaminfüggő papírfigurák, akik kimerítik a hedonizmus fogalmát – anélkül, hogy ismernék azt. Identitásukat külső tényezőkben keresik, önmagukat és környezetüket újra és újra veszélybe sodorják annak reményében, hogy végre érezhetnek majd valamit, de csak egyre mélyebbre zuhannak létező és a kamaszkor bizonytalanságából adódó pszichés problémáik rengetegébe.

Az Eufória meglátva a XXI. századra végbemenő változásokat a társadalmi szerkezetet illetően - miszerint a csoport és a közösség szerepe csökkenni látszik - az egyént állítja középpontba, emellett a rendelkezésre álló filmes eszközökkel a lehető legkreatívabb módon dolgozik. Habár üzenete vitatható – személy szerint egyenesen drogreklámnak tartom - méltán sikeres.

A sorozat 1. évadját követően két különkiadás is készült – az egyikben Rue, a másikban Jules szemszögéből tekintünk vissza a közelmúlt eseményeire. A 2. évad megjelenésének dátuma a COVID 19-nek betudható nehézségek miatt egyelőre nem tisztázódott, ez év második felében, vagy 2022 elején várható.

IMDb: 8,4

Míg a Szexoktatás karakterei igyekeznek szembenézni az elkerülhetetlennel és a felnőttkor küszöbét átlépni készülő önálló individuumokhoz illően megbirkózni a többnyire nem általuk választott helyzetükkel, az Eufória szereplői önként rohannak a vesztükbe. De mégis miben különbözik ezektől az új ígéret, a Normális emberek?

Normális emberek (2020)

A Normális emberek (2020) Sally Roney azonos című elismert regényének igen pontos adaptációja. A sorozat két, kezdetben gimnazista fiatalról szól, akiknek az útja hol összefonódik, hol pedig elválik.

Az alapkoncepciót tekintve a minisorozat sablonos tinidrámaként indul: Connell (Paul Mescal), a gimnáziumi tápláléklánc csúcsán helyezkedik el, a lányok kedvence, mégis szemet vet az iskola számkivetettjére Marianne-re (Daisy Edgar-Jones). Kezdetben csak testiségre korlátozódó kapcsolatuk lassacskán szerelemmé mélyül. Tulajdonképen ezt követheti nyomon a néző tizenkét epizódon keresztül. Maga a történet azonban a legkevésbé fontos tényezője annak a komplex élménynek, amit a Normális emberek nyújt.

A történet előrehaladtával fokozatosan kerülünk ugyanis közelebb a kicsit sem sematikus szereplőkhöz. Végig követhetjük Connell elmagányosodásából következő depresszióját, Marianne szexuális önmegismerését és néha eszeveszett sorsrontását, de a vissza-visszatérő mellékszereplők is egytől egyig saját filmet érdemelnének. A Normális emberek minden szempontból nélkülözi a túlzásokat és benne még a személyes tragédiákat is realisztikusan mutatják be a készítők.

Szemben az Eufóriával a lehengerlő látványvilág helyett a sorozat olyan egyszerű eszközökkel operál, mint egy megfelelő pillanatban a tökéletes kameraállásból elkapott érintés, vagy az általában halkan felcsendülő, visszafogott soundtrack óvatos atmoszférateremtő ereje. Elnagyolt pornográf tartalom helyett a készítők zseniális tempóban adagolják a naturalisztikus szexjeleneteket olyannyira, hogy a nagymértékű meztelenség még a visszafogottabb réteg számára sem válik zavaróvá. Ebben a sorozatban a ki nem mondott szavaknak is épp olyan ereje van, mint a kimondottaknak, teret adva ezzel a néző személyes bírálatának és érzelmei mélyebb megélésének. Végtelenül intim és valódi, mindeközben olyan, az utóbbi időben méltán hangsúlyt kapott témákat boncolgat, mint a családon belüli erőszak, a kirekesztés, vagy a mentális egészség.

A sorozatból nem terveznek folytatást. A regény is azon a ponton zárul, ahol a két főhős élete éppen csak elkezdődik – a befejezés ezzel válik utánozhatatlanná.

IMDb: 8,5